zuzmo's Space http://zuzmo.posterous.com Most recent posts at zuzmo's Space posterous.com Tue, 20 Mar 2012 08:49:00 -0700 A hozzáálláson múlik minden! http://zuzmo.posterous.com/a-hozzaallason-mulik-minden http://zuzmo.posterous.com/a-hozzaallason-mulik-minden

Amióta olvastam ezt a nagyszerű könyvet Jeff Kellertől, azóta lehetőségeim szerint teljes mértékben eszerint élek. Megtanultam egyedül boldognak lenni, megtanultam észrevenni az apró örömöket és jó dolgokat még akkor is, amikor totál pocsék a napom, minden és mindenki tönretette. DE! Mivel minden fejben dől el, ezért rögvest változtattam is a gondolataimon, melyek átbillentették az ellenkező irányba azt a szörnyű napot. Képes voltam mosolyogni, észrevettem a jó dolgokat (amit negatívan észre sem vesz az ember), és rájöttem, hogy miért is jó az a nap! Azóta még azt is megbecsülöm, hogy van dohányom, tudok cigit tekerni (ezen pont ma gondolkoztam, hogy van, akinek még ez sem adatik meg...).

Permalink | Leave a comment  »

]]>
http://files.posterous.com/user_profile_pics/1668624/_DSC0018.jpg http://posterous.com/users/cO4NgZhPraYKS zuzmo zuzmo zuzmo
Fri, 16 Dec 2011 21:02:00 -0800 Újdonság http://zuzmo.posterous.com/ujdonsag http://zuzmo.posterous.com/ujdonsag

Vettem 120 forintért egy keményebb papírt, és sikerült a műtermi hatást elérni vakuszinkronkábellel megvakuzva :) Első próbálkozásnak nem rossz, mi? ;)

Permalink | Leave a comment  »

]]>
http://files.posterous.com/user_profile_pics/1668624/_DSC0018.jpg http://posterous.com/users/cO4NgZhPraYKS zuzmo zuzmo zuzmo
Thu, 15 Dec 2011 09:26:00 -0800 Gondolatok http://zuzmo.posterous.com/emberi-kapcsolatok http://zuzmo.posterous.com/emberi-kapcsolatok

Még mindig nem értem azokat az embereket, akik taszítják maguk körül őket. Valószínűleg nem direkt csinálják, de valahogy mindig úgy sül el. Ők általában forever alone kategóriába sorolják magukat. Szokták mondani az okosabb emberek azt, hogy az vagy, amit gondolsz. Akik agykontrollal foglalkoznak, azok ezen most csak elmosolyodnak. Akik pedig nem, azok felhúzott szemöldökkel merednek a monitorra, hogy mit hord ez itt össze. Megsúgok valamit: a gondolataink meghatározzák az életünket. Legyen az bármi:

Hétfő reggel van, 7 óra 14 perc. Be kell érnünk a munkahelyünkre 8:00-ra. Az időjárás borongós, egy kicsit ködös, és szitál az eső. De épp annyira, hogy hülyének néznek ha erre esernyőt nyitsz.

Basszus már megint hétfő van...az emberek miért utálják a hétfőt? Mert iskolába, munkahelyre kell menni, vége a jó hétvégének, újra 4-5 napot kell várnunk a csodás hétvégére. És ráadásul még okádék idő is van...

7 óra 30 perckor kellene indulnunk otthonról, és erősen hezitálunk azon, hogy mit vegyünk fel. "Szitál ez a szar basszameg! Ha sapkát veszek, akkor le fogja lapítani a frizurámat, hogy fogok kinézni?! Ha esernyőt nyitok erre a szitálásra, biztos hülyének néz majd minenki, hogy miből vagyok én, cukorból?" Ó és végre elhatároztuk, hogy nem érdekel minket a szitálás, túl tettünk rajta mogorva mivoltunkkal. Elindulunk, és várjuk a szokásos BKV járatunkat, és a megszokott útvonalon bedöcögünk az annyira kedvelt munkahelyünkre. Már eleve pocsék a kedvünk, mert idegeskedtünk az időjárás miatt, az eső szitálás miatt, a frizuránk miatt, és persze amiatt is, mert már 7:30 van, és el fogunk késni ha nem sietünk!

Már a BKV buszmegállóba érünk, és végre megjön "az a szar", ami egyébként 3 percet késett, és idegesen az óránkat nézegetjük, hogy: "na, ha leszálltam majd futok és beérek időben". Azonban újra idegesek leszünk. Felszállunk a buszra, de csak az ajtóban tudunk megállni. Jó, hogy nem löknek a lépcsőre. "Szét basz az ideg!" gondoljuk..."Ez a fasz még csak fogat sem volt képes mosni, bűzlik a pofája!" Most már valóban rossz a kedvünk. "És különben is, miért kell tolongani? Miért siet ennyire mindenki? Rohadjatok meg!" Furfangos módon, még dugó is van, nehogy esélyünk legyen időben beérni az iskolába vagy a munkahelyre. Az időjárás, a rohanás, a többi ember, és a megszokottól való eltérés félelme odáig fajul, hogy mire beérünk a munkahelyünkre/iskolába, stresszesen, dühvel telítve foglaljuk majd el a pozíciónkat.

Természetesen elkéstünk, a főnökünk a munkahelyen, a tanárunk az iskolában ezért is minket cseszeget (amikor nem tehetünk arról, hogy dugó volt, vagy késett a busz). Förtelmesen érezzük magunkat, és szó szerint, mindent taszítani fogunk aznap. A GONDOLATAINK MIATT.

Ha folyton negatív agyhullámainkat teregetjük a nagyvilág felé, akkor a nagyvilág hasonlóképpen fogja azt viszonozni. Sokszor amikor megyek a tömegközlekedéssel, figyelem az emberek kedvét, arcát, hangulatát. Meg lehet figyelni, hogy tényleg kinek milyen kedve van, vagy mit gondolhat éppen. Vannak hozzám hasonló emberek, akik keresik a tekinteteket. Olyan jó egy semleges, vagy mosolygó arcra ránézni (kora reggel, de igazából bármikor). Nyugalmat, vagy tükörreakciót vált ki (belőlem). Sokszor viszont derülök magamban, hogy vannak olyan fejű emberek, akik kb gyűlöletet árasztanak, és ez az arcukon is megmutatkozik. Na, egy ilyen emberre nem kellemes ránézni...

Velem egyre többször előfordul, hogy bevonzzom a gondolataimat. 1,5 hónapja bevonzottam a női ideálomat. Ez a legdurvább példa amit fel tudok hozni. Nem akartam, de mivel már fél éve voltam egyedül, sokat gondoltam egy bizonyos ideálra, hogy olyan kéne. És gyakorlatilag pontosan olyan lányt ismertem meg akkor. Onnantól kezdve próbáltam a gondolataimnak élni. Kell a sok pénz most, erre meg arra, meg a családnak is haza kell adni, és sokat gondolok arra is. Második példa: Volt egy portrémarkolatom a fényképezőgépemhez, amit már nem használtam, már régebben felraktam hírdetni, erre jön egy e-mail, hogy mindenképpen megvenné (=pénz). Amióta fókuszálok az anyagi jobblétemre, azóta folyamatosan jönnek az ilyen dolgok. Felkérnek szalagavatót fotózni, kapok érte rendesen pénzt, felkérnek ide, felkérne amoda fotózni. Mai napon pedig egy újságíró ismerősöm hívott fel, hogy gyöngyökről kellene tárgyfotókat készíteni, és hogy kapnék érte x pénzt. Ha folyamatosan napirendre tűzöm, hogy nekem ennyi meg ennyi pénz kell, ehhez és ehhez a célomhoz, akkor be fogom vonzani magamnak az anyagi jólétet. Ugyan úgy, ahogy bevonzottam Őt is. Még több példát is sorolhatnék, de talán ennyi elég ahhoz, hogy rájöjj, hogy ez nem véletlen, ez valóság.

Permalink | Leave a comment  »

]]>
http://files.posterous.com/user_profile_pics/1668624/_DSC0018.jpg http://posterous.com/users/cO4NgZhPraYKS zuzmo zuzmo zuzmo
Sun, 04 Dec 2011 21:04:00 -0800 Büszkeség http://zuzmo.posterous.com/buszkeseg http://zuzmo.posterous.com/buszkeseg

Jajj jajj. Ez a szó. Van, akinél ez nagyon erős dolog. Olyan valami, ami szinte erősebb a józan észnél is.

Van is egy jó példám erre. Egyszer összevesztem a legjobb barátaimmal valamin, később rájöttem, hogy tök hülyeség volt az egész. Büszkeségből azonban nem kerestem őket... Eltelt egy hét, talán másfél, majd full részegen felhívtak Balatonról, hogy ők ott buliznak, és mi a helyzet velem. Én szintén valahonnan jöttem egy kocsmázásból, és hasonlóan illuminált állapotban voltam, mint ők. A derűs az egészben az, hogy másnap semmire nem emlékeztem amin öt percen keresztül beszélgettünk akkor, de megmaradt egy érzés, az, hogy nyitottak felém, és bocsánatot próbáltak kérni, mert faszok voltak (természetesen én is, de sokszor megmakacsolom magam). Hát igen... de hiába, a lelkiismeret. Engem is már fúrdalt. Basszus, hiányoznak, felhívnám őket, de mégsem...nem, nem lehet, áh, nekik kell! Én biztos nem, majd ők!

Mi van akkor, ha két ilyen beállítottságú ember veszik össze egymással?

Szerintem máris tudod a választ. Bizony bizony. Büszkeségből egyikük sem keresi egymást, és ott véget is ér a dolog egy ilyen aprócska emberi idiotizmus miatt. Nincs igazam? (Valószínűleg többet nem is beszélnek.)

Szokták mondani, hogy okos enged, szamár szenved. És mennyire igaz! Minden ilyen mondásnak van valami alapja. Ó drága emberek, miért vagytok ti emberek, ha nem vagytok képesek kompromisszumokra? Miért nem lehet engedni a másiknak? Miért kell mindig a másikban keresni a hibát?

Nézzünk először magunkba, aztán mutogassunk a másikra, hogy de ő így, de ő azt, de ő úgy...NEM! Nincs de ő. Csak Én vagyok. Elgondolkodtam több szakításomon, hogy vajon miért lett vége a párkapcsolatomnak. Egészen egyszerű a válasz: mert mindig a másikban kerestem a hibát. Közben pedig magamban kellett volna elsősorban. Érdekes megállapításra bukkantam. Ez pedig az, hogy wow, tényleg először magunkba kell nézni, bármi van. Ha belegondolsz, mindig a másik a hülye, mindig a másik a hibás, mi magunkat nagyon ritkán hibáztatjuk. Hoppá, ismétlem, miért is van ez? A kisgyerekek is szeretnek egymásra újjal mutogantni, mert az pofon egyszerű dolog. Hát nem? Hát de! Lehet már a gyerek ezt nagyon fiatal korában úgymond "elsajátította", és megrögzült benne ez a bizonyos büszkeség tudat. Nem, ő nem, mindig csak a másik, csak ő lehet, csak ő ez, csak ő az. Én nem, én soha. Ugye? Ugye.

Most nézz erősen magadba, akár állj a tükör elé, és vizsgáld magad perceken keresztül. Én például szeretem a saját tekintetemet bámulni perceken keresztül a tükörben. Próbáld ki.

Majd gondolkozz el azon, vajon kiket bántottál meg az utóbbi időben, és miért? Hamar rájössz a miértre...és már tudod is a választ. Mert ujjal mutogattál rá, mint a kisgyerek. Azt a legegyszerűbb igaz? Igaz. Nem is néztél magadba előtte...ugye ugye. Fáj az igazság, de rájöttél, hogy túl büszke vagy. Az ember lehet büszke, de vannak esetek, amikor muszáj félretennie a büszkeségét ahhoz, hogy megóvjon tőle dolgokat. Feleslegesen ne veszítsünk el senkit azért, mert túl büszkék vagyunk, és nem vagyunk kompromisszum képesek. Ha egyszer az ember túlesik egy ilyen büszkeség félretételen, rájön, hogy nem is olyan borzasztó. És utána mennyire kellemes érzés, hogy igen, megtettem, és megérte. :-) És nincs ott többé a "mi lett volna ha..."

Üdv a valóságban emberek! Bámm!

Permalink | Leave a comment  »

]]>
http://files.posterous.com/user_profile_pics/1668624/_DSC0018.jpg http://posterous.com/users/cO4NgZhPraYKS zuzmo zuzmo zuzmo
Fri, 02 Dec 2011 10:46:00 -0800 Hangulatok http://zuzmo.posterous.com/hangulatok http://zuzmo.posterous.com/hangulatok

Igen, van ez így. Az idő, az emberek, a körülmények, a napszak, egy rossz történés, bármi befolyásolhatja. Régen abszolút tudtak ilyen dolgok befolyásolni. Érdekes, egy idő után kiegyensúlyozott lettem, és ezt is sugároztam kifelé. Szerintem nincs olyan dolog az életben, ami nem tanulható és nem befolyásolható. Zenélni akarsz? Imádod a gitárost a színpadon? Te is olyan szeretnél lenni? Te is írnál saját számokat? Hát csináld! Megtanulható. Lehet, hogy nem vagy született tehetség, de meg tudsz tanulni gitározni. Ha nagyon szeretnél. Így vagyok én mindennel, minden megtanulható.

Tegnap barátaimmal beszélgettem, sokat beszéltünk az emberi kapcsolatokról. Barátság, kapcsolat, és a többi és a többi. Valóban az embernek x éves koráig (x mondjuk legyen 7) kell mindent megkapnia? Szeretetet, odaadást, és még sok mást. Addig kell megtanulnia mi az a barátság? Már az oviban barátkozik-e a gyerek, vagy visszahúzódó...nem mindegy. Ha sok dolgot nem tanul meg, az a későbbi teljes életére kihat. Sosem lesznek jók például az emberi kapcsolatai, hogyha nem kezdte már el az óvodában elsajátítani azoknak a kiépítését, a barátkozást. Van is egy ilyen haverom, vagyis csak volt. Azon gondolkodom, ő vajon még megtanulhatja-e, milyen egy igazi barátság (22 éves). Azt kell, hogy mondjam, nem hiszem. Van sok más dolog, ami viszont tanulható. Hogyan vívj ki mások előtt tiszteletet, hogyan küzdj meg egy álmodért, célodért, amit később megvalósítasz. Hogyan bánj a barátaiddal, hogyan bánj a szerelmeddel. Ezt mind-mind el lehet sajátítani. Csak időben el kell kezdeni. Van, akinek persze ez már nem tudatos, hanem tudat alatt már réges rég megtanulta. Ő a szerencsésebb ember. Aki pedig nem, annak meg kell küzdenie ezzel. Sajnos ez sok emberi kapcsolat megszűnését okozhatja, hogy éppen mennyire tartasz elöl a tanulási folyamatban.

A hangulatingadozások: ha egy ember kolerikus, melankólikus, akkor meglehetősen hangulatingadozó személyiség lehet. Tegyük fel, valakiben minden személyiségtípus megtalálható. Vidám, népszerű szangvinikus? Tökéletes melankólikus? Erőteljes, akaratos kolerikus? Békés, nyugodt flegmatikus?

Lehet, valakiben valóban meg van mindegyik személyiségtípus. Ő lehet az igazán hangulat ember. Ő az, aki nagyon egyszerűen tudja formálni az emberi kapcsolatait, sajnos nem mondhatom, hogy mindig jó irányba...ha éppen melankólikus kedvében van, akkor könnyen elveszítheti a barátja/barátnője, barátai által neki szentelt figyelmet. Pusztán azért, mert ő éppen rossz kedvű, zárkózott, negatív. Tegyük fel, ő nem kizárólag melankólikus, hanem erős kolerikus és szangvinikus, de könnyen hangulatingadozásai vannak. Kolerikus például nagymamám, aki ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, dühöng, hisztizik, és nehezen fogadja el azt, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő azt eltervezte. Bátyám a békés flegmatikus, aki egyfolytában otthon ül, és a laptopjában él gyakorlatilag. Olyannyira békés, hogy még szinte életemben nem láttam dühöngeni, idegeskedni. Van a szangvinikus, aki én vagyok. Társaság centrikus, nagy beszédes, szeret a középpontban lenni, és általában nagyon szeretik az emberek. Aki hangulatingadozó, az valószínűleg kevert személyiségtípusú, ahogy én is.

Permalink | Leave a comment  »

]]>
http://files.posterous.com/user_profile_pics/1668624/_DSC0018.jpg http://posterous.com/users/cO4NgZhPraYKS zuzmo zuzmo zuzmo
Fri, 02 Dec 2011 10:11:00 -0800 A nagy kérdés http://zuzmo.posterous.com/a-nagy-kerdes http://zuzmo.posterous.com/a-nagy-kerdes

Bizonyára mindannyian elgondolkoztunk már azon, hogy miért vagyunk ezen a világon. Sok féle ember létezik. Vannak dolgok, amiket nem tudunk megmagyarázni. Édesanyám gyerekkoromban mesélt arról, hogy mindenkinek van egy kiszabott célja, melyet élete során teljesítenie kell. Azért írom, hogy kiszabott, mert valóban meg van írva. Ő ezért van itt. Ő meg amazért, az meg azért. Sosem jöttem rá eddig, nekem mi lehet az a nagy kérdés. Most már tudom, és talán Ő is tudja.

Az a baj, hogy sok és sok kár útján tanuljuk meg ezt a valamit. Akár évtizedek is kellenek ahhoz, hogy rájöjjünk igazából mi is az, amiért itt vagyunk, és miért kell azt a dolgot megtanulnunk. A szerencsésebbek hamar rájönnek, talán olyan is van, aki sohasem jön rá. Édesanyám azt mondta, hogy aki nem teljesíti ezt, az Isten, Buddha, vagy akárki által létrehozott célt, akkor újjá születik és újból kezdheti előlről az egészet. Az emlékei persze törlődnek...

Én is sok mindent, sok mindenkit vesztettem el, mire rájöttem erre a bizonyos dologra. Pontosan tegnap este tudatosult bennem. Két jó barátomnak köszönhetően, sikerült némileg kívülállóként magamra tekinteni, mint amikor álmodik az ember. Most már tisztán látok, és látom azt a dolgot. Kár, hogy ez a baráti sörözés nem előbb szülte meg ezt a gondolatot. Így most úgy érzem túl nagyot vesztettem ahhoz, hogy ez kellett, hogy rájöjjek mi is ez a dolog. Rájöttem...de ilyen áron? Csak őrlődöm és őrlődöm, hajtogatom magamnak a kérdést, miért? Senki nem tud kárpótolni. Nincs ekkora kincs a világon. Ezt talán Ő is tudja.

Ti is fejtsétek meg a saját életetek nagy kérdését. Sok sikert hozzá.

Permalink | Leave a comment  »

]]>
http://files.posterous.com/user_profile_pics/1668624/_DSC0018.jpg http://posterous.com/users/cO4NgZhPraYKS zuzmo zuzmo zuzmo
Fri, 02 Dec 2011 09:22:22 -0800 Az út http://zuzmo.posterous.com/az-ut http://zuzmo.posterous.com/az-ut

Egyedül sétálasz az úton, egyedül elmész a kiúton. Porcicák fekszenek és már unom...Porcicák amiket látsz, de mégsem látsz. Egyedül vagy velük, ott vannak veled, mégsem látod őket. Valahogy megfogod őket, ők valahogy eldobnak téged. Serdülnek pörögnek forognak körülötted. Rágyújtasz és csak azt kívánod, bár ne lennének! Ráeszmélsz, hogy látod őket, de ők már nem látnak téged. Félsz, hogy egyedül maradtál, te vagy a kulcs a kérdésnek. Miért vagy, és ők miért vannak? Porcicák és Te. Eltaposod őket, jönnek mennek a porcicák, mégis úgy érzed Te vagy az, akit eltaposnak. Eltapostak, még a fejedet is beverted. Nagyon fáj! Homályos tekinteted porcicákat pillant meg...

- Segítsetek! - Kiáltottam.

Nem jön válasz, véred már a tenyereden! Bárcsak találnék egy porszívót! Szerencsére nem látnak, meghallok egy hangot és felébredek. Már nem álom többé, valahol máshol vagyok...hol itt az igazság?! Már nem véres a tekintetem. Már nem véres a tenyerem. Felébredtem a semmiben.

- Hol vagyok? - Kérdeztem magamban.

- Eltűntek a porcicák. - Gondoltam.

- Lehet erre járt egy porszívó amíg aludtam. - Elmélkedtem.

- De tényleg hol vannak?? - Tettem fel a kérdést magamnak zaklatottan.

- Azt hiszem most kicsit megijedtem. - Mondogattam zavarodottan.

Úgy döntöttem elindulok az utamon. Belerúgnék egy kavicsba, de nem megy. Olyan furcsa. Eddig éhes voltam, de elmúlt. Hogy történt? Apropó. Keresek valami motelt, hisz nagyon hideg van! Ott nem messze látok is egyet. Egy nagy csillag van a tetején. Odafutok a bejárathoz. Ahogy közelítek, egyre melegebb és világosabb lesz. Az ajtóhoz érve megpillantok egy feliratot. Nem tudom milyen nyelven van, valahogy mégis értem. Azt írja "A család, a biztonság és a szeretet otthona".

- Basszameg! - Kiáltom.

- Lehet lesz itt valaki.

Bemegyek és az egyik szobában van valaki, de mást nem látok rajta kívül, így odamegyek. Háttal ül nekem. Előtte ég a kandalló. Jó meleget áraszt.

- Ki az? - Kérdeztem halkan.

- Tudna segíteni? - Kérdeztem ismét.

Megszólal.

- Persze fiam. - Mondta a férfi nyugodtan.

Olyan ismerős ez a hang...gondoltam magamban. De az nem lehet!

- Apa?! - Kiáltottam fel hangosan.

- Igen fiam. - Válaszolta a férfi.

- Nagyapád is itt van az emeleten.

De az nem lehet! Hiszen ők már...gondoltam magamban, majd megöleltem.

- Annyira hiányoztál! El sem hiszem, hogy itt vagytok! - Kiáltottam ismét.

- Apa te is láttad a porcicákat? - Kérdeztem most már elpityeredve.

- Igen fiam láttam őket. - Felelte apám.

- Azért vagyok itt, mert már nem bírtam őket! - Folytatta zaklatottan.

- Miért? - Kérdeztem zavarodottan.

- Mert eltapostak és észre sem vettek. - Felelte édesapám.

- Basszus! - Elkiáltottam magam.

- Velem is ez történt, de bevertem a fejem és valahogy ide kerültem! - Folytattam nagy hangerővel.

- Emlékszem homályosan még láttam őket. Meg vérzett is a fejem. De amikor magamhoz tértem, már se vér, se seb nem volt rajtam. Jaj és képzeld amikor elindultam otthonról még éhes voltam. Most meg már nem érzek semmit sem. Miért van ez apa?

- Nyugodj meg fiam, semmi baj. - Mondta apai hangjával mostmár egész nyugodtan.

- Ne félj itt vagyok veled, nagyapa is, a dédi is, a dédnagymami is, és mindenki fiam. - Mondta apa.

- Dehát hogyan apa?!! Nem lehet, hiszen...őket már olyan rég láttam! - Kiáltottam zaklatottan.

- Egyáltalán hol vagyunk apa?! - Kérdeztem most már zavarodottan.

- Meghaltunk fiam. - Válaszolta nyugodt hangon.

Én pedig csak álltam ott, tátott szájjal, hogy ez nem lehet, ilyen nincs, mi van? Ne már, de hisz nemrég indultam otthonról és...

- Ez a mennyország. - Folytatta apu.

- Egyszer majd együtt lesz az egész család. - Magyarázta.

- Remélem apa! Szeretlek apa! - kiáltottam, és zokogva a nyakába borultam.

 

Permalink | Leave a comment  »

]]>
http://files.posterous.com/user_profile_pics/1668624/_DSC0018.jpg http://posterous.com/users/cO4NgZhPraYKS zuzmo zuzmo zuzmo