« Back to blog

Gondolatok

Még mindig nem értem azokat az embereket, akik taszítják maguk körül őket. Valószínűleg nem direkt csinálják, de valahogy mindig úgy sül el. Ők általában forever alone kategóriába sorolják magukat. Szokták mondani az okosabb emberek azt, hogy az vagy, amit gondolsz. Akik agykontrollal foglalkoznak, azok ezen most csak elmosolyodnak. Akik pedig nem, azok felhúzott szemöldökkel merednek a monitorra, hogy mit hord ez itt össze. Megsúgok valamit: a gondolataink meghatározzák az életünket. Legyen az bármi:

Hétfő reggel van, 7 óra 14 perc. Be kell érnünk a munkahelyünkre 8:00-ra. Az időjárás borongós, egy kicsit ködös, és szitál az eső. De épp annyira, hogy hülyének néznek ha erre esernyőt nyitsz.

Basszus már megint hétfő van...az emberek miért utálják a hétfőt? Mert iskolába, munkahelyre kell menni, vége a jó hétvégének, újra 4-5 napot kell várnunk a csodás hétvégére. És ráadásul még okádék idő is van...

7 óra 30 perckor kellene indulnunk otthonról, és erősen hezitálunk azon, hogy mit vegyünk fel. "Szitál ez a szar basszameg! Ha sapkát veszek, akkor le fogja lapítani a frizurámat, hogy fogok kinézni?! Ha esernyőt nyitok erre a szitálásra, biztos hülyének néz majd minenki, hogy miből vagyok én, cukorból?" Ó és végre elhatároztuk, hogy nem érdekel minket a szitálás, túl tettünk rajta mogorva mivoltunkkal. Elindulunk, és várjuk a szokásos BKV járatunkat, és a megszokott útvonalon bedöcögünk az annyira kedvelt munkahelyünkre. Már eleve pocsék a kedvünk, mert idegeskedtünk az időjárás miatt, az eső szitálás miatt, a frizuránk miatt, és persze amiatt is, mert már 7:30 van, és el fogunk késni ha nem sietünk!

Már a BKV buszmegállóba érünk, és végre megjön "az a szar", ami egyébként 3 percet késett, és idegesen az óránkat nézegetjük, hogy: "na, ha leszálltam majd futok és beérek időben". Azonban újra idegesek leszünk. Felszállunk a buszra, de csak az ajtóban tudunk megállni. Jó, hogy nem löknek a lépcsőre. "Szét basz az ideg!" gondoljuk..."Ez a fasz még csak fogat sem volt képes mosni, bűzlik a pofája!" Most már valóban rossz a kedvünk. "És különben is, miért kell tolongani? Miért siet ennyire mindenki? Rohadjatok meg!" Furfangos módon, még dugó is van, nehogy esélyünk legyen időben beérni az iskolába vagy a munkahelyre. Az időjárás, a rohanás, a többi ember, és a megszokottól való eltérés félelme odáig fajul, hogy mire beérünk a munkahelyünkre/iskolába, stresszesen, dühvel telítve foglaljuk majd el a pozíciónkat.

Természetesen elkéstünk, a főnökünk a munkahelyen, a tanárunk az iskolában ezért is minket cseszeget (amikor nem tehetünk arról, hogy dugó volt, vagy késett a busz). Förtelmesen érezzük magunkat, és szó szerint, mindent taszítani fogunk aznap. A GONDOLATAINK MIATT.

Ha folyton negatív agyhullámainkat teregetjük a nagyvilág felé, akkor a nagyvilág hasonlóképpen fogja azt viszonozni. Sokszor amikor megyek a tömegközlekedéssel, figyelem az emberek kedvét, arcát, hangulatát. Meg lehet figyelni, hogy tényleg kinek milyen kedve van, vagy mit gondolhat éppen. Vannak hozzám hasonló emberek, akik keresik a tekinteteket. Olyan jó egy semleges, vagy mosolygó arcra ránézni (kora reggel, de igazából bármikor). Nyugalmat, vagy tükörreakciót vált ki (belőlem). Sokszor viszont derülök magamban, hogy vannak olyan fejű emberek, akik kb gyűlöletet árasztanak, és ez az arcukon is megmutatkozik. Na, egy ilyen emberre nem kellemes ránézni...

Velem egyre többször előfordul, hogy bevonzzom a gondolataimat. 1,5 hónapja bevonzottam a női ideálomat. Ez a legdurvább példa amit fel tudok hozni. Nem akartam, de mivel már fél éve voltam egyedül, sokat gondoltam egy bizonyos ideálra, hogy olyan kéne. És gyakorlatilag pontosan olyan lányt ismertem meg akkor. Onnantól kezdve próbáltam a gondolataimnak élni. Kell a sok pénz most, erre meg arra, meg a családnak is haza kell adni, és sokat gondolok arra is. Második példa: Volt egy portrémarkolatom a fényképezőgépemhez, amit már nem használtam, már régebben felraktam hírdetni, erre jön egy e-mail, hogy mindenképpen megvenné (=pénz). Amióta fókuszálok az anyagi jobblétemre, azóta folyamatosan jönnek az ilyen dolgok. Felkérnek szalagavatót fotózni, kapok érte rendesen pénzt, felkérnek ide, felkérne amoda fotózni. Mai napon pedig egy újságíró ismerősöm hívott fel, hogy gyöngyökről kellene tárgyfotókat készíteni, és hogy kapnék érte x pénzt. Ha folyamatosan napirendre tűzöm, hogy nekem ennyi meg ennyi pénz kell, ehhez és ehhez a célomhoz, akkor be fogom vonzani magamnak az anyagi jólétet. Ugyan úgy, ahogy bevonzottam Őt is. Még több példát is sorolhatnék, de talán ennyi elég ahhoz, hogy rájöjj, hogy ez nem véletlen, ez valóság.