Az út
Egyedül sétálasz az úton, egyedül elmész a kiúton. Porcicák fekszenek és már unom...Porcicák amiket látsz, de mégsem látsz. Egyedül vagy velük, ott vannak veled, mégsem látod őket. Valahogy megfogod őket, ők valahogy eldobnak téged. Serdülnek pörögnek forognak körülötted. Rágyújtasz és csak azt kívánod, bár ne lennének! Ráeszmélsz, hogy látod őket, de ők már nem látnak téged. Félsz, hogy egyedül maradtál, te vagy a kulcs a kérdésnek. Miért vagy, és ők miért vannak? Porcicák és Te. Eltaposod őket, jönnek mennek a porcicák, mégis úgy érzed Te vagy az, akit eltaposnak. Eltapostak, még a fejedet is beverted. Nagyon fáj! Homályos tekinteted porcicákat pillant meg...
- Segítsetek! - Kiáltottam.
Nem jön válasz, véred már a tenyereden! Bárcsak találnék egy porszívót! Szerencsére nem látnak, meghallok egy hangot és felébredek. Már nem álom többé, valahol máshol vagyok...hol itt az igazság?! Már nem véres a tekintetem. Már nem véres a tenyerem. Felébredtem a semmiben.
- Hol vagyok? - Kérdeztem magamban.
- Eltűntek a porcicák. - Gondoltam.
- Lehet erre járt egy porszívó amíg aludtam. - Elmélkedtem.
- De tényleg hol vannak?? - Tettem fel a kérdést magamnak zaklatottan.
- Azt hiszem most kicsit megijedtem. - Mondogattam zavarodottan.
Úgy döntöttem elindulok az utamon. Belerúgnék egy kavicsba, de nem megy. Olyan furcsa. Eddig éhes voltam, de elmúlt. Hogy történt? Apropó. Keresek valami motelt, hisz nagyon hideg van! Ott nem messze látok is egyet. Egy nagy csillag van a tetején. Odafutok a bejárathoz. Ahogy közelítek, egyre melegebb és világosabb lesz. Az ajtóhoz érve megpillantok egy feliratot. Nem tudom milyen nyelven van, valahogy mégis értem. Azt írja "A család, a biztonság és a szeretet otthona".
- Basszameg! - Kiáltom.
- Lehet lesz itt valaki.
Bemegyek és az egyik szobában van valaki, de mást nem látok rajta kívül, így odamegyek. Háttal ül nekem. Előtte ég a kandalló. Jó meleget áraszt.
- Ki az? - Kérdeztem halkan.
- Tudna segíteni? - Kérdeztem ismét.
Megszólal.
- Persze fiam. - Mondta a férfi nyugodtan.
Olyan ismerős ez a hang...gondoltam magamban. De az nem lehet!
- Apa?! - Kiáltottam fel hangosan.
- Igen fiam. - Válaszolta a férfi.
- Nagyapád is itt van az emeleten.
De az nem lehet! Hiszen ők már...gondoltam magamban, majd megöleltem.
- Annyira hiányoztál! El sem hiszem, hogy itt vagytok! - Kiáltottam ismét.
- Apa te is láttad a porcicákat? - Kérdeztem most már elpityeredve.
- Igen fiam láttam őket. - Felelte apám.
- Azért vagyok itt, mert már nem bírtam őket! - Folytatta zaklatottan.
- Miért? - Kérdeztem zavarodottan.
- Mert eltapostak és észre sem vettek. - Felelte édesapám.
- Basszus! - Elkiáltottam magam.
- Velem is ez történt, de bevertem a fejem és valahogy ide kerültem! - Folytattam nagy hangerővel.
- Emlékszem homályosan még láttam őket. Meg vérzett is a fejem. De amikor magamhoz tértem, már se vér, se seb nem volt rajtam. Jaj és képzeld amikor elindultam otthonról még éhes voltam. Most meg már nem érzek semmit sem. Miért van ez apa?
- Nyugodj meg fiam, semmi baj. - Mondta apai hangjával mostmár egész nyugodtan.
- Ne félj itt vagyok veled, nagyapa is, a dédi is, a dédnagymami is, és mindenki fiam. - Mondta apa.
- Dehát hogyan apa?!! Nem lehet, hiszen...őket már olyan rég láttam! - Kiáltottam zaklatottan.
- Egyáltalán hol vagyunk apa?! - Kérdeztem most már zavarodottan.
- Meghaltunk fiam. - Válaszolta nyugodt hangon.
Én pedig csak álltam ott, tátott szájjal, hogy ez nem lehet, ilyen nincs, mi van? Ne már, de hisz nemrég indultam otthonról és...
- Ez a mennyország. - Folytatta apu.
- Egyszer majd együtt lesz az egész család. - Magyarázta.
- Remélem apa! Szeretlek apa! - kiáltottam, és zokogva a nyakába borultam.